"Mert mi van, ugye. Fogja az ember a családot, meg a család csomagjait, és felpakolja mindezekkel a szuzukit. A feladat lehetetlen, de nem kell kétségbe esni, menni fog, csak értelmesen kell hozzányúlni. Nincs más feladat, csak szépen élére kell rakni a családot, aztán, mikor már a kedves családtagok be vannak szorítva a csomagok közt keletkező lyukakba, jöhetnek a további csomagok a csomagtartóba, valamint a családtagok által mégis üresen hagyott helyekre: láb közé, hónalj alá, egyéb kihasználatlan résekbe okosan, helytakarékosan beerőltetve. Minden csak intelligencia, valamint fasiszta hajlam kérdése: nagyobbik gyerek szájába például tartalék gyertya, izzókészlet még pont belefér. Legalább nem beszél annyit út közben. Hacsak nem akarja szétharapni a helyzetjelzőt.
Ezt követően, mármint miután a babakocsit is sikeresen összelegóztuk a bicikli gyerekülésével, és középasszítottuk a háromnegyed éves, de már most tízegynéhány kilós csecsemő (igen, tudjuk, hogy jól fejlett a gyerek) legfeljebb kettő, uszkve három mázsára rúgó babakelengyéjét, indulhat a karaván. De csak finoman: száguldozni nem szabad, tehát sztrádára nem hajtunk fel: különben is, drága. Apa meg jól vezet: bukkanó előtt, jobbos kanyarban a négy-öt nyergesvontatót gond nélkül előzi, akár az egyszeri tökös béemvés közvetlenül a hamvasztása előtti héten."
Humperdickk
